Tia - I. fejezet
-CSÍÍÍIIING!!!
Hangzott el a felszabadító hang, ami most zene volt füleimnek. Igen, a szabadság dala. Másnéven az év végi suli csengő hangja. Bár sajnáltam is, hogy a barátaimat nem látom 3 hónapig. Sőt talán az iskola is fog hiányozni, hiszen mi érdekes történne velem? Az, hogy miközben otthon a 7. emeleten ülök a tv előtt és nézem az unalmasabbnál unalmasabb műsorokat esetleg rámtör egy jegesmedve? Hát azt kétlem… Táborba nem mehetek, az anyagi gondok miatt, máshova meg nem hívtak… Tehát itthon ülhetek egyedül… Igazán szuper nyár lesz…
-Hahó! Föld hívja Tiát! Már megint a nyáron töröd a buksid? –Zökkentett ki a gondolataimból Sally, a barátnőm.
-Igen…Nagyon uncsi lesz, ezt már tudom… Neked jó, te mehetsz legalább táborba…- Vágtam pofákat, és elindultam kifele a teremből.
-Biztos te is jól fogod érezni magad nyáron…
-Hát legalább anyuék otthon lesznek… majd lehet hogy lemegyünk együtt a tóhoz. –meséltem reményteljesen.
-Hát… Akkor jó lesz neked! Na de én most megyek, mert összekell csomagolnom, holnap megyek a táborba. –Rohant el Sally
-Szia! Ősszel találkozunk! –kiabáltam még utána, majd én is elindultam hazafelé.
Otthon nagy meglepetés várt, 2 bőröndöt találtam a nappaliban. Érdeklődve belekukucskáltam, kinek a holmija van benne. Reménykedtem, hogy a szüleim kerítettek pénzt a táborra, és holnap mehetek. De bármennyire sajnáltam is, azok nem az én ruháim voltak a bőröndbe, hanem a szüleimé. És akkor újra felcsillant a szemem, hátha arra várnak, hogy én is bepakoljak, és lemegyünk a tóhoz! Akkor már biztos ott vár az üres bőrönd a szobámban!
Gyorsan berohantam. De amikor a szobámat úgy találtam, ahogy reggel hagytam, elöntött a szomorúság. Elindultam megkeresni anyát. Hamarosan rá is bukkantam a konyhába.
-Látom összepakoltatok 2 bőröndöt. Hova megyünk? És hol az én bőröndöm? –kérdeztem, közben beleharaptam egy sütibe.
-Apád és én elmegyünk egy üzleti útra, és akkor lesz pénzünk. –Ölelt meg anyu engem, de nem tudta, hogy most mit érzek. Minden vágyam az volt, hogy ne itt unatkozzak egyedül a szobában, de mostmár biztos, hogy ez lesz.
-És… én? –A választ már tudtam… „Te itthon maradsz, és vigyázol a házra” gondoltam ez lesz a felelet. Ám akkor:
-Te elmész Penny nagymamádhoz, Pellington-ba. Jó lesz? –simította végig vöröses hajamat.
-TE viccelsz? Egyszerűen szuper! Majd jön Sally, és akkor együtt megyünk fürödni, aztán… -hadartam.
-Tia, Sally nem mehet, mert táborba lesz… Csak a nagyi lesz ott.
-Mi???? De akkor mit fogok ott csinálni? –Megszeppenve álltam.
-Nagyi vár téged egy meglepetéssel –Mosolygott anya.
-KIVELE!!! Tudom, hogy tudod, mi a meglepi! Mondd el! –faggattam anyát.
Anya pedig csak nevetett, és kisétált az ajtón. –Pakolj össze, és hozd ide a cuccod, holnap indulhatsz is!
Remek! Mostmár nem hogy unatkozni fogok, de még tévézni se tévézhetek ott! Egyáltalán semmit nem csinálhatok ott… Bár az a meglepetés furdalja az oldalam… Vajon mi lehet?
***
Este van. Minden csendes. A város zaja hallatszik csak kívülről. Meg persze apu horkolása a másik szobából. Minden elsötétedett. Csak a hold fénye nézett be az ablakon egy ideig, majd elbújt. Úgy látszik ő is nyugovóra tért. Mindenki alszik. Csak én nem. Egyszerűen nem tudok elaludni. A világ túl oldalán egy meglepetés vár rám, és én nem tudom mi az…
Rápislantottam az órára. 4: 30. nemsokára már a vonaton fogok csücsülni, és útban leszek Pellington-ba.
***
Reggel mikor felébredtem, már mindenki talpon volt. Apu a bőröndöket pakolta a kocsiba, anyu pedig reggelit készített nekünk.
-Jó reggelt, Tia! Sonkás vagy szalámis szendvicset viszel az útra? –kérdezte anyu.
-Öööö… Sonkásat. –motyogtam, majd a fürdőszobába vezetett az utam.
-Tia! Ne sokat tollászkodj! 10 perc és indulnunk kell! –kopogott be az ajtón apa, mikor beért a házba.
-Jó, mindjárt jövök! Csak fogat mosok és felöltözök. –kiáltottam ki.
Mikor elkészültem, kimentünk a vasútállomásra. Ott nagy búcsúzkodás történt, majd felszálltam a vonatra
Az út hosszú volt és unalmas. Fél úton el is aludtam. És amikor felébredtem, és kinéztem az ablakon, láttam, hogy Peddington állomást most hagytuk el.
-Jesszusom! –kiáltottam fel, majd fogtam a tatyómat és az előtérbe rohantam. Szerencsére a következő állomás nem volt messze. Mivel pénzem nem volt új jegyre, így gyalog mentem a nagyihoz. Hulla fáradt voltam, mert még Peddington állomásától is jó fél órát kell gyalogolni, de innen másfél óráig tartott az út.
-Remélem mostmár nem ér több balszerencse, elég ennyi mára. –motyogtam magamnak a séta közben.
***
Már jó órája indultam, amikor megláttam a kis fehér házat a La Koi folyó partján. Nagyon megörültem, mert már majd’ leszakadt a lábam. A ház előtt nagyi állt. Gondolom már nem tudta hol vagyok. Nagyot sóhajtottam.
-Ez a nyár is jól kezdődik… -suttogtam lemondóan. Hamarosan odaértem a Nagyihoz.
-Hát te meg hol jártál? –kérdezte érdeklődve.
-Rossz helyen szálltam le… -mondtam, és elpirultam.
-Nagyon ügyes vagy. –nézett szemrehányóan Penny. –na de most kisasszony, menj fel a szobádba, pakolj le, aztán gyere megnézni a meglepetést.
Így hát felmentem az emeletre, és kipakoltam a ruháimat. Vagyis inkább csak a földre dobáltam őket, majd lefutottam, hogy megnézhessem a meglepit.
-Nagyi! Kész vagyok! Mi az a meglepi? –kérdeztem izgatottan.
- Menj a ház mögé, és ott megtalálod! –kuncogott Nagyi.
Tehát elindultam megkerülni a házat. Jhujj, vajon mi lehet? Egy motor? Egy kutya? Egy vízi csúszda? Gondolkodtam. Majd mikor hátra értem…
-NAGYI!!!! Itt nincsen semmi! –néztem körbe legalább ötször, de még mindig semmi.
Csalódottan néztem az erre jövő nagymamámra. Meglepődve kutatta szemeivel az ajándékot. Én meg csak szomorkodtam. De ezt lepleztem.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
