Tia - II. fejezet
Még alvás előtt lementem a földszintre, mert szomjas voltam. De még mi előtt töltöttem volna egy pohár vizet meghallottam, hogy Nagyi telefonál.
-…Rendőr úr, tudja, hogy nem egy forintomba került…nem, az lehetetlen, jól meg volt kötve…igen, biztos vagyok benne, hogy valaki elvitte… hogy holnap kijönnek? Hálás vagyok… Köszönöm rendőr úr, visszhall. –majd egy nagy puffanást hallottam, ahogy lerakta Penny nagyi a kagylót.
Egyre kíváncsibb lettem, hogy mi lehet a meglepetés. „Jól meg volt kötve” vízhangzott a mondat a fejemben. Kutya! Igen, biztos kutyát kapok!
Felmentem a szobámba, és lassan elaludtam.
Kutya ugatást hallottam. Kirohantam az udvarra, és a ház mögé futottam. Ám amikor odaértem, senki nem volt a hátsó kertben. Körül néztem, de még sötét volt, nem sokat láttam. Egy árny suhant el előttem.
-Miii? Ki volt az? –kérdeztem, de senki nem válaszolt. Lesétáltam a közeli folyópartra, hátha oda szaladt a kutya. De nem, ott sem volt senki. Már indultam volna vissza, amikor egy hideg, nedves kéz a vállamhoz nyúlt. Hátra néztem, és az ijedségtől sikítani próbáltam, de egy hang nem jött ki a torkomon. Az ijesztő szörny elkezdte a mondandóját:
-Tia! Tia! Állj át a sötét oldalra! Tia! Hasadra süt a nap! Keljél föl, Tia!
-mi? A hasamra süt a nap? –néztem meglepődve, és akkor kinyitottam a szememet. Láss csodát, nagyi volt az. Ő keltett föl, nem egy szörny. A keze vizes volt nagyinak, biztos mosogatott eddig. Nagyot lélegeztem, majd feltápászkodtam.
-Nemsokára jön a rendőrség, átnézi a környéket, hogy hol lehet a meglepetésed. –mondta. Ruhát rakott az ágyamra, és elszaladt, hogy reggelit csináljon.
-Egy kutya miatt rendőrség?! –néztem magam elé, és átöltöztem. Mikor leértem, a rendőrfőnök már a nagymamámmal beszélt. Tőlem is kérdeztek pár dolgot, hogy nem láttam-e erre felé embereket ólálkodni, és hogy nem én vittem-e el a meglepetést.
Három óra múlva az egyik rendőrtiszt, Jason (aki mellesleg nagyon helyes) talált egy kis ruhadarabot, annál a fánál, ahol nagyi a meglepetést kikötötte.
-Most pedig ezt bevisszük. Hamarosan meglesz az eredmény, addig is Jason és Ariel itt marad. Ha bármit találnak, hívjanak! –üzente a rendőrfőnök.
Nagyi behívta a tiszteket. Jason, akiről kiderült, hogy 17 éves, végig kedves volt hozzám, és nyugtatott, hogy ők megtalálják az ajándékomat. Ariel, 15 éves, és csak diák munkán van, mert kell neki a pénz. Ő is kedves, és nagyon jókat beszélgettünk.
A 2 fiatal rendőrrel nagyon jóba lettem. Megtudtam, hogy hol laknak, és azt mondták, hogy majd körbe vezetnek a faluban.
***
Nemsokára kaptunk egy telefonhívást, hogy az anyagról nem tudták megállapítani, hogy kié. Mivel több nyomot nem találtak, ezért Jason és Ariel készülődött haza fele.
-Tia! –szólt hozzám Ariel- nincs kedved holnap eljönni velünk sétálni?
-Dehogynem! Holnap találkozunk! –köszöntem el tőlük. Mikor becsuktam az ajtót, leültem a kanapéra. Nagyon boldog voltam, hogy elhívtak Jasonék magukkal.
-Örülök, hogy vannak barátaid. –mosolygott nagyi.- Ariel nagyon kedves lány. Jason pedig helyes fiú. Biztos jóba lesztek.
-Én is nagyon örülök! Nem számít, hogy meg lesz-e az ajándék, vagy nem, már jól kezdődik a nyaram! –öleltem meg Penny nagyit.
***
Másnap már korán reggel felöltöztem. Nagyon vártam, hogy Ariel idejöjjön, ugyanis én nem találok el a parkig. Ariellel úgy beszéltük, hogy nálunk reggelizik, majd elmegyünk Jasonhöz, és onnan a parkba.
Lementem, hogy palacsintát süssek. Közben kopogtak az ajtón.
-Pillanat! –mondtam, és kinyitottam. Ariel állt előttem.
-Kicsit korán érkeztem, bocsi! –nézett rám.
-Semmi baj, gyere foglalj helyet. Én addig megyek és… -beleszimatoltam a levegőbe. Égett szagot éreztem. –A PALACSINTA –kiáltottam és rohantam a konyhába. Elzártam a gázt, és kinyitottam az ablakot. Szerencsére az égett palacsintán kívül semminek nem lett baja.
-Még nincs kész a reggeli, de hamarosan. –beszéltem Ariellel, majd feldobtam a palacsintát, ami sikeresen visszatalált a serpenyőbe. –Ariel, nézd a profit! –mondtam, és feldobtam a következő palacsintát. Közben a lányra néztem, aki elkezdett nevetni.
-Mi ilyen vicces? –vontam kérdőre
-Nézz fel! –mutatott a plafonra. Erre én is elkezdtem röhögni, ugyanis a palacsinta a plafonon maradt.
-Sebaj, csinálom a következőt! –nevettem, és újabb palacsinta készítésébe kezdtem.
Hamarosan elkészült az összes palacsinta, és jóízűen elfogyasztottuk nagyi barack lekvárával. Miközben így eszegettünk, hírtelen valami a fejemre esett. Erre Ariel újra elkezdett kuncogni. Kiderült, hogy a plafonon maradt palacsinta pottyant a hajamra.
A vidám reggeli és egy hajmosás után útnak indultunk Jasonékhez.
-Még jó, hogy eltűnt az a ló –mondta Ariel
-Milyen ló? Honnan? –néztem furcsán a lányra
-Hát tőletek, te buta! –nevetett Ariel
-Nem értelek. Nálunk nincsen semmi féle… -és akkor rádöbbentem, hogy a meglepetés nem kutya, hanem egy ló! –a meglepetés az egy ló lenne? És eltűnt?
-Igen, ezért voltunk kint. Biztos jó lovas vagy, hogy kaptál egy lovat. Itt, Peddingtonban szinte mindenki lovagol, a falu erről híres.
-Hát én még nem igazán ültem lovon. Nem is értem miért kaptam lovat. –meséltem. Lassan odaértünk Jasonék házához. Szép nagy ház, igazán tetszett. De ami még jobban tetszett, az a ház belsejében volt, Jason.
-Sziasztok! –köszönt nekünk a fiú. -Gyertek be!
Leültünk a kanapéra. Jason hozott nekünk limonádét. –Ilyen melegben inni kell! –kínált minket.
-Szép ház, Jason! –néztem körbe. Minden nagyon korszerű volt ebben a lakásban. Szívesen elélnék itt életem végéig.
-Köszönöm. Ha kipihentétek magatokat az idáig vezető út miatt, akkor talán elmehetnénk a parkba!
-Jó ötlet, végülis ezért jöttünk! –mondta Ariel. Bár én még szívesen maradtam volna itt Jasonnel, azért helyeslően bólintottam.
Hamarosan el is indultunk. A nap erősen sütött, mi pedig végig szórakoztunk az úton. Ariel elmesélte azt, hogy milyen ügyetlenül sütöttem a palacsintát, és milyen jól szórakoztunk ezen.
-Hogy veled mik történnek! –nevetett Jason, majd rá rakta a kezét a vállamra. Az út hátralevő részében így mentünk.
Egyszer csak megszólalt Ariel telefonja. –Halló! Hogy most menjek oda? Jól van, indulok.
Mikor Ariel letette a telefont, ránk nézett. –Gyerekek, egy kis változtatás lesz a programban. Nekem most el kell mennem az istállóba, de ti is jöhettek.
-Miért kell odamenned? –kérdeztem a lánytól.
-Paul, a lovarda vezetője megkért, hogy segítsek a munkában, mert neki el kell ugrania Covell-be egy napra.
-Veled megyünk! –bökte ki Jason.
-Rendben, én haza ugrom a felszerelésért, ti addig induljatok el! –ezzel el is rohant Ariel.
A madarak hangosan csiripeltek. Egy nagy gilisztán civakodtak. A nap sütött, és a madarakon kívül minden békés volt. Némán sétáltunk tovább, amikor egyszer csak Jason megszólalt.
-Szóval te most nyaralni jöttél, igaz?
Valami normálisat akartam kibökni, ne tűnjek teljesen hülyének.
-Igen. De szerencsémre veletek leszek egész szünetben! –Hülye Tia! Hogy mondhattam ekkora marhaságot? –vagyis úgy értem, hogy itt leszek a nagymamámnál egész szünetben.
-Értem. –Csendben lépegettünk ismét. Jason elkezdett fütyülni valami ismeretlen dalt, én pedig azon töprengtem, hogy az értem alatt arra gondolt, hogy érti, hogy tetszik nekem? A nagy hallgatásunkat a fagyis kocsi zaja törte meg.
-Kérsz fagyit? –mosolygott rám Jason.
-Kérnék, de nincs pénzem. –vontam meg a vállam és tovább sétáltam.
-Nekem talán van pénzem. Ilyen melegben megkívántam a fagyit. Veszek neked is!
-Köszi, kedves vagy, de nem kell! –mosolyogtam, és mentem tovább. Ekkor megfogta a kezemet.
-Na gyere velem! Igenis eszel fagyit, mégpedig az én pénzemen! –húzott magával a fiú. Hamarosan odaértünk a fagyis kocsihoz.
-Milyen fagyit kérsz, Tia? –kérdezte Jason, amikor odaértünk az autóhoz.
-Egy eper fagyit kérek! –mondtam a fagyisnak.
-Én pedig egy csoki fagyit! –elkezdte számolni a pénzét.- Vagyis… Sajnos nincs annyi pénzem.
-Minek pénz? A mai napon a szerelmes pároknak ingyen van! –mondta a fagyis, és a kezünkre mutatott, amit Jason még mindig fogott azért, hogy meg ne gondoljam magam.
-Köszönöm! – vettük el a fagyit, és tovább sétáltunk
Mikor már eléggé távol értünk a fagyistól, Jason megszólalt.
-Ő Ben. Mindig valami új akcióval áll elő, mint most. Még jó, hogy megfogtam a kezedet, különben ma nem ettünk volna fagyit! –nevetett a fiú
-Hát igen! –mosolyogtam. Ám ekkor egy autó száguldott mögöttünk. Egyenesen Jasonnek tartott.
-Jason, vigyázz! –vetődtem el, magammal rántva a fiút az autó elől. –Huh, ez meleg helyzet volt! –mondtam. –Jól vagy?
-Fáj a lábam. Nem birok lábra állni. –mondta Jason.
-Ki lakik legközelebb innen? –kérdeztem
-Ariel, itt lakik az erdőn túl. –sziszegte a fiú fájdalmában.
-Várjál itt! -kiáltottam, és elrohantam
***
Az erdőben sün mama és a kis sünik lakomáztak. Mohón fogyasztották el pillanatok alatt a hatalmas görögdinnyét. A kései ebédet abbahagyták, amint átugrattam felettük, és száguldottam tovább. Az arcomat a faágak horzsolták, bokámat a csalán és a bogáncs szúrta. De ezt akkor meg sem éreztem, mert Jasonnek fontosabb a segítség.
Nemsokára megláttam Ariellék házát. Rohantam tovább, de a lépcső előtt megbotlottam egy gyökérben, és neki estem a kő lépcsőnek. Felálltam, bár a bal kezemet nem bírtam megmozdítani, azért a jobbal becsöngettem.
-ARIEL! ÉN VAGYOK AZ, TIA! –ordítottam. Hamarosan ajtót nyitott nekem Mrs. Downing, Ariel anyukája. Elmeséltem neki ki vagyok, és hogy miért keresem. Ariel és a szülei eljöttek velem Jasonhöz. A fiú ugyanott feküdt, és a lábát fájlalta. Mikor meglátott engem, nagyon megdöbbent.
-Tia! Mi történt veled? A ruhád szakadt, az arcod le van horzsolva, és a kezed is…
Ám ekkor félbeszakítottam a mondandóját.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
