Tia - III. fejezet
Nemsokára sziréna verte fel a csendet, és Jasont és engem bevittek a kórházba, ahol kivizsgáltak minket. Jason fekvő gipszet kapott, ugyanis eltörött a lába, nekem pedig a kezemet tették sínbe. A doktor szerint, Jason 1 hét múlva már ugrálhat, ugyanis nem súlyos a törés. Az én kezem pedig 5 napig pihenhet csak.
A fiút hazavitték az autóval, és engem is hozzá, mivel egy fontos hívást kapott a mentőautó, és muszáj volt ott kiraknia.
-Itt aludhatsz. –mondta Jason. A fiú egyedül lakott a házban, mert a szülei egy ideje külföldön vannak.
-Ha van üres szoba, és ha a nagymamám is megengedi…
-Biztos megfogja, sötét van már, nem tudom hogy jutnál haza. Egyedül meg nem engednélek. –mondta, majd átölelt. –Én hősöm!
-Semmiség, te is megtetted volna. –mondtam, és mosolyogtam.
Ám akkor valami zaj hallatszott a padlásról. Mintha valaki lenne ott. Lépteket lehetett hallani.
-Miiii volt ez? –kérdeztem ijedten. Jason hallgatózott, majd válaszolt.
-Valószínüleg csak a szél. De ezt most nem tudom megnézni –és a fekvőgipszére mutatott. A zaj hírtelen abba maradt. Tíz kellemetlen másodperc múlva nagy csörömpölés hallatszott.
-Csak a szél, mi? –néztem gúnyosan a fiúra.
-Ne törődj vele, Tia! Bármi is legyen az, nem kell félned. –majd bekapcsolta a TV-t.
-Rendben. –nyugodtam bele. A TV-ben éppen foci meccs ment, amit Jason nézett. Én unalmasnak találtam, és lassacskán elaludtam rajta.
Csodálatos álmom volt, arról álmodtam, Hogy Ariel, Jason és én lovagolunk. Nagy akadályokat ugrattunk. Majd a lovaglás után elmentünk úszni a tóba.
Mire felébredtem, Jasont sehol nem láttam a szobába. A TV ki volt kapcsolva.
Felálltam, és körülnéztem a hatalmas házban. A padlásról megint lépteket hallottam. Összerezzentem. Ekkor kinyílt a padlás feljárója, és lelépdelt valaki. Sötét volt, és nem láttam ki az. Egy biztos volt, nem Jason volt az, mert neki fekvő gipsze van. Megfogtam a legközelebb eső tárgyat, ami egy seprű volt, majd hírtelen felkapcsoltam a villanyt.
-Ki vagy te? –szögeztem neki a seprűt. Az ismeretlen fekete maszkban volt. Folytattam -Mondd el ki vagy, és akkor nem esik bajod!
-Kényszeríts! –hallottam egy lány hangját. A seprű nyelével hasba vágtam. –Au! –kiáltott fel.
-Mit kerestél itt, és ki vagy? –nem hagytam annyiban a dolgot. A lány megfogta a seprű nyelét és elrántott engem. Majd az ismeretlen felállt, és elrohant. Utána szaladtam, közben a rendőrséget hívtam.
Mindig is jó futó voltam, de a mai sprintem, és az eltört kezem miatt nem voltam olyan gyors, hogy a lányt utolérjem.
Hamarosan kijött a rendőrség, és mindent elmondtam. Közben Jason is előkerült. Csak aludt a saját szobájában.
***
A rendőrfőnök azt mondta, hogy legyünk mindig résen. A lány után már nyomoznak. Én pedig beszéltem Penny nagyimmal. Ő kért meg engem, hogy vigyázzak Jasonre, és mivel ő nem nagyon tud most járni, segítsek neki. Örültem, hogy ezt mondta. Így most egy hétig vele leszek.
A napokban a mankó segítségével Jasonnel kimentünk a parkba. Ariel is eljött velünk.
A gipszes napjaink így teltek. Egy hét múlva már szabad kézzel-lábbal sétálhattunk a parkban. Míg éppen a parkban voltunk, és megvitattuk, hogy a városi élet miért rosszabb, mint a falusi megcsörrent a telefonom.
-Halló! Ezt nem hiszem el! Köszönöm! Mindent köszönök! –mondtam, és majdnem elsírtam magam örömömben.
-Gyerekek! Elfogták a lányt, és megtalálták a lovamat! –borultam a nyakukba. –Most pedig, elmegyünk, és megnézzük azt a bizonyos pacit!
-Remek! –mondta Ariel. –Még ma elkezdhetjük az oktatásodat!
***
Bár én is szívesen lovagoltam volna, még nem volt ez olyan egyszerű. Először is el kellett mennem a rendőrségre, hogy a lovamat elhozzam. Tehát első utunk odavezetett. Mikor megláttam Kalandot, a szürke mént odarohantam hozzá és átöleltem a nyakát. Bár még nem lovagoltam, tudtam, hogy hogy kell bánni a lovakkal, hisz Peddington híres lovas falu, és én már kiskorom óta minden nyáron idelátogatok. Tehát Ariel segítségével elhoztuk ezt a gyönyörűséget. Végig simítottam a hátán.
-Csodaszép! –mondtam Arielnek. Ő csak mosolygott és sétált a ló mellett. Szerencsére a rendőrség közel volt a lovardához, ezért tudtuk elhozni őt gyalog. Boldog voltam, mert imádtam a lovakat.
-Látod azt két lovas szobrot? –mutatott előre Ariel.
-Igen.
-Az a főkapu. Van egy kis pálya, ott lehet gyakorolni. Van egy nagyobb is, ott díjlovagló versenyeket szoktunk tartani. Majd ha megtanulod, te is benevezhetsz. Én egyszer lettem hatodik. –mesélte a vörös hajú lány.
-Hűha! Ügyes lehetsz!
-Van egy istálló. Én is ott tartom a lovamat. A lovarda vezetője, Hank biztos beleegyezik, hogy te is ott tartsd. Ott van még a lovas gimnázium. Odajárok tanulni. Lovagolhatsz is a tanórák után. Meg van még pár ház.
-Jó hely lehet! –mosolyogtam, és észbe kaptam, hogy már a kapunál járunk.
-Az is. Van egy bolt is, kezdő lovagló cuccokat vehetsz ott. Easy to Ride a neve. Na gyere, bemutatlak Hank-nak. –Körülnéztem. Gyönyörű egy hely. A zöld fű, és az ég is kékebb itt. Hamarosan egy idős, de fiatalos úrhoz sétáltunk, aki az istálló előtt állt. Félve vezettem oda Kalandot.
-Szia Hank! –köszönt Ariel, és én is elmotyogtam egy bizonytalan „jónapot!”-ot. Hank a lovamra nézett.
-Sziasztok! Mi járatban egy ilyen szép lóval? –kérdezte vidáman.
-Hank, ő itt Tia, Penny néni unokája. És a lovát szeretné itt tartani. –mondta helyettem Ariel.
-Hát lányok, az bajos…-vakarta a fejét a lovarda tulajdonosa. -Ijedten meredtünk rá, mire ő folytatta- Amely nemsokára visszajön, és már egy hónapja lefoglalta az utolsó helyet.
-Amely visszajön? Húha! –kerekedtek ki Ariel szemei- Ő a példaképem! Nagyon jó lovas!
-Igen! A tanítványom, de mostmár neki kéne tanítania engem. Őt az isten is lóra teremtette! –látszólag jól elbeszélgettek, nem szakítottam őket félbe. Bár nem tudom kiről van szó, dühös voltam rá, pedig semmi különösebb okom nem akadt. Megöleltem a lovam nyakát.
-Bármit megtennék, hogy beszélhessek vele! –Ariel rendkívül boldog volt, hogy a nagy példaképe visszatér szülőhazájába.
-Jó lovas vagy, majd beszélek az ügy érdekében! –mosolygott Hank, majd rám nézett. –Sajnálom. Amely valószínűleg csak pár hétig tartja itt a lovát, amíg fent a hegyekben meg nem nyit az új lovarda. Addig nem tudok mit tenni.
-Semmi baj… addig eltartjuk a nagyinál… majd csinálok neki egy legelőt! –nevettem, pedig ötletemet komolyan gondoltam.
-Addig is nem lehetne –csillant fel Ariel szeme- hogy elkezded Tia oktatását?
-Kárpótlásul kapsz egy ingyen napot! –rakta a kezét a vállamra Hank. –De előbb Danielle megvizsgálja a lovadat, hogy jól van-e! Ez nagyon fontos.
Vissza a Tia címlapjához
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
