Tia - IV. fejezet
Nemsokára oda is értünk az állatorvosihoz. Danielle nagyon kedves volt, és míg ő a lovamat nézte, mi kimehettünk a beteg lovakhoz. Ariel persze ide is elkísért. Mikor hátra értünk a kertbe érdekes, és visszataszító látvány fogadott. Rengeteg beteg, és rémes állapotú ló állt előttünk. Az egyiknek egyáltalán nem volt füle, a másiknak pedig valamiféle bőrbetegsége lehetett, mert szegénykén hatalmas lila foltok voltak. Néhány csont sovány volt, néhány pedig túlságosan elhizlalt. Egy fekete csődör horkantott fel, mikor meglátott minket.
-Neki vajon mi a baja? –kérdeztem, majd végig simítottam a fején.
-Nem tudom. Majd kérdezzük meg Danielle-t. Mindenesetre szép ló.
Tovább sétáltunk. Ám ekkor egy újabb visszataszító lóval találkoztunk.
-Úristen! Szegény! Ez…ez…-motyogtam, de a szavak nem jöttek ki a torkomon. Elfogott a rosszullét. Egy szürke mén álldogált a bokszába , nyakán öklömnyi lyukkal. Arielt is sokkolta a látvány. Mély hallgatásba fogtunk. Mindketten azon tűnődtünk, hogy lehet az, hogy a ló nyaka lyukas, átlátunk rajta, mégis életben van. Ám gondolkozásunkat Danielle szakította félbe.
-Látom megtaláltátok Wondert. Kész csoda, hogy él. Valószínüleg csikó korában valaki átlőtte a nyakát, és szerencsés módon nem ütközött „pótolhatatlan” testrészbe. Ahogy pedig Wonder nőtt, a lyuk is tágult vele együtt. Barátságos ló, és nagyon szelíd. Tavaly nyáron került ide, mert iszonyatos körülmények között élt, és az állatvédők kobozták el. Így hozzánk hozták, és ennek örülök, mert ilyen békés élőlényt még nem láttam. –Danielle megölelte a lovat, majd mikor elengedte, hozzánk fordult – Kalandot átvizsgáltam, nem a legjobbak az eredmények…
-Nekem nem is kell, hogy szuper legyen, a lényeg hogy egészséges! –mosolyogtam.
-Sajnos Kaland nem teljesen egészséges. –mondta halkan az állatorvos – Valószínűleg az elrablója ejthette a sebeket. Szerintem rozsdás, szöges kerítés okozta, de ez csak feltételezés. Az elülső jobb lába különösen csúnya. Kicsit sántít, nem feltűnő és nem komoly. Ha súlyosabb lesz, talán még operálni is kell. Pihentesd pár napig, tartsd a bokszban…
-Az a baj, hogy nincsen boksza. Az istállóba elfogyott a hely, a másik lovardába viszont nem tudom elvinni, vagy minden nap elmenni. –vágtam közbe. Mikor beértünk a rendelőbe, lecsücsültem a székre.
-Pár hétig itt tarthatod, és akkor legalább én is látom, hogy javul-e. Hiába nem feltűnő ez a seb, és a sántítás, nagyon komolyan kell venni, kímélni kell. Még vért veszek tőle, hogy nincs-e vérmérgezése. –a sírás kerülgetett. Kalandot még hiába nem ismertem annyira, ő az én lovam, és szeretem. Bármit megtennék érte.
***
Végül Danielle elszállásolta Kalandot egy itteni bokszba, és minden nap látogathatom. Mi meg hazafelé vettük az irányt Ariellel.
-Nagyon sajnálom, hogy ez történt a lovaddal…
-Meggyógyul! Tudom, hogy meggyógyul! –állítottam, majd letöröltem a könnycseppeket.
-Holnap 8-ra jövök érted, jó? Elmegyünk először meglátogatni Kalandot, majd utána elmegyünk lovagolni Hankhez. Felülhetsz Tristanra, nagyon jó ló! Én is rajta tanultam! Majd meglátod, milyen egyszerű lesz rajta! –mosolygott rám Ariel, majd megállt. –Innen már haza találsz, ugye?
-Persze, tudom már az utat.
-Akkor jó, én itt bekanyarodok! Holnap 8-ra jövök, el ne felejtsd! –intett még egy utolsót, majd eltűnt a távolban. Tovább lépkedtem, kicsit szomorkodva és gyűlöletet érezve az elrablója iránt. Miért pont az én lovamat? Miért őt? Annyi ló van itt, sokkal jobbak, mint az enyém, mégis miért Kalandot vitte el? Vajon mi olyan különleges benne? A haza vezető úton ezen tűnődtem. Ám választ mégsem kaptam, csak pár feltételezést.
Mikor haza értem, nagyival mindent megbeszéltem a mai napról, és hogy hogyan tovább.
-Kaland beteg. Lehet hogy vérmérgezés… sántít és a lábán hatalmas seb van. –nagyi úgy nézett, mintha szellemet látott volna. Valami nincs rendben. -Ezt az elrablója ejthette talán…
-Sajnálom. Rémes, hogy ezt át kell élned. De nyugodj meg, rendbe jön! –s ezzel szorosan átölelt.
-Holnap elmegyek Ariellel lovagolni Hank lovardájába. Sok kezdő ló van, nekem pedig egy ingyen napom, hogy lovagoljak!
-Ez remek! Olyan jó lovas leszel majd, mint Amely! –bíztatott nagyi- De most irány a szobád, holnap sok dolgod lesz, és nehéz napod. Hank aztán megdolgoztat! Hidd el, jobb ha most alszol egyet.
Nagyi tanácsát megfogadva, pár perc múlva már horkoltam is.
***
Korán reggel már talpon voltam. Reggelit készítettem, majd kiültem a ház elé reggelizni. Nagyi eközben békésen szuszogott még az egyik szobába. Éppen hozzáláttam a szendvics elfogyasztásához, amikor Jason sétált el előttem a kutyájával.
-Hello! –köszöntem neki mosolyogva, mire visszamosolygott. Eltoltam magam elől a tányért, és felálltam. Odamentem a kis foltos kutyához, majd megsimogattam.
-Szép napunk van. –nézett az égre a fiú –Mész valahova ma?
-Igen, Ariellel elmegyünk a pacimhoz. Aztán meg beavatnak engem a lovaglás alapjaiba. –nevettem, majd visszavánszorogtam az asztalhoz.
-Értem. Na én mostmár megyek, mert a kutyának fontos dolga van, szia! –ezzel elrohant Jason a kutya után. Én meg lassan befejeztem a reggelit. Kint ücsörögtem és vártam, hogy Ariel is jöjjön már. Hm… Fél 9… Hol késik már? Még fél órát várakoztam, mire betoppant a lány.
-Bocs, hogy késtem! –lihegte- Csak a rendőrség behívott reggel, át kellett néznem pár adatot.
-Semmi baj, inkább siessünk már Kalandhoz. –türelmetlenkedtem. Ariel bólintott, majd elindultunk. Egész úton hallgattunk, gondolkoztunk. Hallgattuk a madarakat, akik most sem kímélték a hangjukat és vígan csiripeltek. Hamarosan odaértünk Danielle-hez. Beköszöntünk, majd hátra fele vettük az irányt. Jó volt látni, hogy Kaland boldogan legelt a karámba, bár még sántított.
-Szerinted rendbe jön valaha is? –néztem Ariellre, aki bólintott egyet. Bementem a legelőre a pacimhoz, majd végig simítottam a hátán.
-Imádlak téged, Pici pacim. –suttogtam a fülébe, majd leültem a fűbe. Ariel egész reggel olyan csöndben volt. Talán valami baja van?
-Minden rendben? –néztem Arielre, aki erre hírtelen elbőgte magát, majd elrohant.
Vissza a Tia címlapjához | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
